Biztos én vagyok rosszul összerakva, de nem egyszer fordult már elő, hogy egy-egy rosszabb esti buli közben már éjfél körül azon jár az agyam, mi jót fogok kajálni hazafelé menet. Na jó, nem fogok hazudni, néha már akkor ezen gondolkozom, amikor még el se indultam otthonról. Mégis, minden este, minden buli után, minden korosztály és minden nemzetiség ugyanazt eszi a városban: vagy mekit, vagy gyrost. Vajon véget érhet valaha ez a monopólium (közgázosoknak: tudom, igazából oligopólium*)?
Sokáig a Burger Kingben láttam a messiást, de sajnos ők elbuktak ezzel a nevetséges "éjfélkor bezárunk" mentalitással, aztán a Subway-ben bíztam, főleg miután bevezették a "mini Sub" nevű 10 centis szendvicsüket 390 Ft-ért. Egészen addig, amíg nem akartam kérni ilyet éjjel az Oktogonon, ahol közölték, hogy elfogyott a mini Sub kenyér (aki kevésbé van képben: a mini Sub kenyér ugyanaz, mint a nagy, csak nem ketté, hanem háromfelé vágják), úgyhogy bennük is csalódtam. Már-már kezdtem elveszíteni a hitem.
A W35 persze nem egy lánc, se nem franchise, hanem egy hamburgeres-mexikói hibrid a Wesselényi utca Körút felöli végénél. Nem kifejezetten központi elhelyezkedés, de íratlan szabály, hogy bárhol kezditek az éjszakát, úgyis a Blahánál lesz vége, úgyhogy a legtöbb esetben útba esik, szóval ezt a pontot kipipálhatjuk. Az üzlethelyiség nem nagy, 4-5 asztal van csak, a pult és a nyitott ajtós konyha, amibe szinte teljesen belátni, ami pár ember szerint rossz, mert kijön a kajaszag, szerintem király, mert amellett, hogy ez a kajaszag tőlem aztán nyugodtan kijöhet, van min merengeni, amíg várod a betevő falat elkészültét.
A rendelés leadása után ugyanis várni kell, itt is forgalomtól függ, kb. 15-20 percet (van lehetőség telefonon előre leadni a rendelést). A menüről választható hamburger minden kivitelben, quesadilla, burrito, meg egyéb mexikói dolgok, de azok tesztelése betöltene egy külön posztot blogot internetet. Tehát első mínuszpont: várni kell. Második mínuszpont: nincs WC. A kézmosási lehetséget ügyesen kibekkelték a kajához adott kézfertőtlenítő kendővel, de pisilni sajnos nem lehet bele, így kis- és nagydolgok intézésére marad a szemközti kocsma.
A fájdalmas várakozás után takaros műanyag kosárban érkezik a rendelés (én egy classic burgert kértem): minden hamburger mellé steak (?) krumpli és káposztasaláta (coleslaw) jár – 1000 Ft körüli pénzmennyiségért. Első ránézésre az adag nem a legnagyobb, de utólag pont jóllakatós. Persze mi sem elsősorban az adagok, mint inkább az ízek miatt néztünk be és hál' Istennek ízek vannak dögivel. A buci, a hús és a saláta több, mint rendben van, az igazi fénypont mégis a hamburgerszósz, ami titkos recept alapján készül, és lépten-nyomon szökést fontolgat a bucik börtönéből – szóval ha valaki európai megjelenéssel kíván távozni, használja bátran a kést meg a villát. A saláta pont elég, és persze hasonlóképp jó, a krumpli inkább csak helykitöltő, de nem rossz darab. (illetve három darab) Így bár nem értek hozzá, eddig magasan az általam kóstolt legfinomabb hamburger volt.
Bár nyilván a W35-ben nappal is remekül főznek(-sütnek), adottságai és nyitvatartása (csütörtök 2-ig, péntek-szombat 4-ig) a meki-gírosz-pizzaszelet triumvirátus komoly kihívójává teszik. Amúgy ők is ezen a vonalon gondolkoznak, legalábbis az, hogy a Füge Udvarban is megnyitották kirendeltségüket, erre utal. Mondjuk úgy, még nem történt meg a Meki-gyilkosság, de a W35 már feni a kését. Már csak a WC hiányzik. Ajánlott!
Pszt! Szóljunk, ha újabb helyet teszteltünk?
Ha lájkolsz minket Facebookon, előbb értesülhetsz az új posztokról, mint a barátaid. Kattints az instant hipszter-élményért!
*igazi közgázosoknak: lol, én se tudom, mi az, menjünk inni
W35
WWW
1077 Budapest, Wesselényi utca 35.
A közelben: ELTE-PPK,
BKF (Rózsa u.)
Konyha: hamburger
mexikói
Árkategória: $ $ $ - -
Értékelés: ★★★★★