Nem volt egyszerű dolog elkezdeni megírni ezt a posztot. Kettészakadt a belső tudatom, viharok korbácsolták elmém tengerét, angyal- és ördögfigurák sugdolóztak a fülembe. A kétfős személyzet annyira lelkes, esetlen és szerencsétlen, hogy ha Falus Ferenc étkezde lenne, minden bizonnyal Tulipán Konyha lenne. De ahogy mindenki tisztifőorvosa is belátta, hogy még ő maga sem szeretne egy Falus Ferenc-vezette Budapesten élni, ideje lenne a Tulipán Konyhának is levonni a megfelelő konzekvenciákat. (A kép forrása: Tulipán Konyha Facebook)
Pedig a szóban forgó helynek van egy nagyon erős ütőkártyája: az elhelyezkedése. A szépen parkosított Csarnok tér pont az a távolság, amit minden közgázos meg tud tenni oda-vissza két óra között, ha már kopog a szeme az éhségtől és többre vágyik, mint a büfés melegszendvics. Közel s távol ez az egyetlen ilyen hely.
A sarki kocsma és egy dohánybolt közé ékelődő helyiségben két srác intézi a rendeléseket valami felfoghatatlan munkamegosztásban. Fizetni például csak annál lehet, aki egy kukkot nem beszél magyarul. A menün a kis méretből adódóan egyszerű ételek szerepelnek: leves, tészta, szendvics, tortilla, saláta. Érdekesebb tény viszont, hogy mindegyik nagyjából ugyanazon hozzávalókból készül, kérhetünk például virslis tésztát, virslis szendvicset és még virslis tortillát is, vagy ugyanezeket gombával, esetleg sajttal. Azt hiszem, érzitek, hogy ez itt nem egy fine dining lokál, de az árak sem azok: az én tészta csirkével és sajttal fogásom nyolcszázvalahány forintba került, de a leves csak 300 és van valamennyi diákkedvezmény is.
(A kép forrása: Tulipán Konyha Facebook)
Ezzel nagyjából vége is a pozitívumoknak. Alapból a rendelést jó öt perc várakozást követően sikerült leadni, miután az ismeretlen nemzetiségű szakács-pénztáros és a ránézésre a helyi drogmaffia feje lebonyolították egy tízezres felváltását tíz darab ezresre. A pultban – nem ám a melegen tartó tartályokban, hanem üvegtálakban – paradicsomszósz, legalább egy kilónyi reszelt sajt, tészta, hervadozó paradicsom és paprika összekeverve, kihűlt csirkecsíkok, (konzerv?) gomba és sült virsli. Miközben ezeket szemléltem egy csaj megunta a várakozást és duzzogva elment órára.
.JPG)
Igen, a tortilla is ezekből készül, az egészen érdekes francia változat (virsli + franciasaláta) mellett a klasszikus verzióba paradicsom, paprika, csirke, sajt és ketchup kerül (remélem nincsenek mexikói olvasói a blognak). Miután ezek egy tortillalapon landoltak, az egész (zöldségestül) megy a mikróba egy percre. Miért? Mittudomén miért. A tészta rendes adag, a papírtálkába rétegezve raknak pennét, szószt, csirkét, sajtot, aztán ugyanezt mégegyszer. Természetesen ez sem ússza meg a mikró forró ölelését.
.JPG)
A tészta íze nagyjából arra az alkalomra emlékeztetett, amikor először próbáltam paradicsomszószt csinálni otthon, és kis híján minden szembejövő fűszerből öntöttem bele egy keveset. Arra viszont nem emlékszem, hogy az is ilyen alattomosan megtelepedett volna a szájüregemben, hogy aztán egész rákövetkező órán meghatározza a szájízemet. Ezen a klasszikus mikróbanmelegített-ízű csirkecsíkok sem segítettek.
Mindezek ellenére én tényleg nehéz szívvel adom az egy csillagot. Drukkolok nekik, sőt, egyszer majd vissza is megyek, hátha sikerült kicsit javítani az összképen. Addig is ha nagyon megéheztek két óra között és már nem kívánjátok a büfés melegszendvicset... hát, talán mégiscsak erőltessetek be egy büfés melegszendvicset.
Like-old a blogot Facebookon, nehogy a következő posztról lemaradj!
