Nem két hely van a városban, akik próbálják meglovagolni (többek között) a Leves. által indított gasztro és street food forradalmat revolúciót, viszont annál kevesebben vannak, akiknek sikerül is. A Kazinczy utcai Bors tulajdonképpen tök szar is lehetne, mint a mellette álló mexikói, akkor is dőlne a lé, de szerencsére nem engedtek a csábításnak és csináltak egy jó kajáldát.
Ne legyenek illúzióitok, a Borsban nem lehet csak úgy paradicsomlevest meg csirkés szendvicset enni. Már a Leves.-nél is az volt az érzésem, hogy szezon elején felszögelik az aktuális Auchan akciós újságot a falra, majd fejenként fél liter tömény elfogyasztása után bekötött szemmel dartsoznak vele, aztán amit eltaláltak, abból főznek levest – így kerülhetett az étlapra narancsos, fahéjas, csirkés, földimogyorós meg mittudomén milyen fogás (ezek így, egyszerre). Ez a gyakorlat itt még jobban kiteljesedik, van kókuszos-chilis sütőtök, meg tejszínes-kapros ír feketekagylóleves. A leginnovatívabb mégis a paprikás csirkeleves nokedlivel, amiből kértem is volna, ha a sorban előttem álló lánnyal nem közlik, hogy az egy igen csajos kaja (ezek szerint ilyen is van). Remélem a (ha jól emlékszem) majorannás zellerkrémleves csirkekockákkal – amit végül rendeltem – a macsóbb fogások közé tartozik.
Szendvicsfronton hasonló a helyzet, ha éppen nem szeretnél sertésagyvelőt, kacsamájat, vagy hasonló fine dining dolgokat ebédelni, akkor nagyjából marad a "French Lady" nevű szendvics, ami málnás lilahagymalekvárt, fűszeres eidámi sajtot és csirkemellet tartalmaz. A leves és a szendvics menüben 1090 Ft, fél szendviccsel 790, nagyjából mint a Leves.-ben, bár az egy árnyalatnyit nagyobb. A leves önmagában 490, a szendvics 890 lett volna.
A rendelést a baguette összesütési ideje miatt ki kell várni, ez kb. 5 perc, az üzlet pedig kicsi. A várakozás idejére megpróbálhatsz elbújni a sarokba a kuka mellé, az egyik ülővendég bárszéke alá, vagy válaszolgathatsz arra a percenként négyszer feltett kérdésre, hogy épp sorbaállsz-e (az egyenletnek nincs jó megoldása, mindegyik kényelmetlen). Ám ha én nem az első lehetőséget választom, nem pillantom meg a konkurens bloggereket, akik jegyzetfüzetbe írkálták benyomásaikat az elfogyasztott 4 levesről. Hiába, van aki felkészült, én még egy kurva tollat se vittem.
Sejtem, hogy most körömrágva izgultok, hogy MILYEN A KAJA? Egy szóval: finom. Három szóval: finom, de kevés. Egyrészt én már megszoktam, hogy a Vámház körút klasszikus levesezőjében azért látom a hozzávalókat: itt egy reszelt sajt, ott egy kruton, amott egy földimogyoró (ezt még mindig nem értem) – itt sajnos csak néhány magányos csirkekocka várta a pohár alján, hogy véget vessek földi szenvedéseiknek az amúgy nagyon jó levesben. A szendvics viszont hiába kisebb, nem olyan száraz, mint a konkurenciánál, és végre elmondhatom, hogy ettem már málnás hagymalekvárt, és tök gáz, ha te még nem. #i #have #swag #and #you #don't
Összegzésképpen mindenképpet ajánlott a Bors, nem olyan vészesen drága, és végre nektek is lesz mivel menőzni. A hely természetesen a Nem ciki a menza Kajatérképére is felkerült, nehogy éhesek maradjatok a Kazinczyban.
Pszt! Szóljunk, ha újabb helyet teszteltünk?
Ha lájkolsz minket Facebookon, előbb értesülhetsz az új posztokról, mint a barátaid. Kattints az instant hipszter-élményért!
Bors Gasztrobár
1075 Budapest, Kazinczy utca 10.
ELTE-BTK
SOTE-ETK
szendvics,
tészta
$ $ $ - -