Mióta elindult a blog, előbb többen is kérték, majd kifejezetten követelték, hogy egyek egyszer a Ráday utcai Pár Perc Krumpliban, mert az aztán egy földi Mennyország; simán van olyan jó, mint a sréhen szemben lévő Costes, csak hát krumpli olajban sütéséért még nem osztanak Michelin-csillagot, ugye, de tényleg isteni, higgyem el. Hát nesztek.
A Ráday utca az a kajáldáknak, ami a ruhaüzleteknek a Váci, a hajléktalanoknak a Moszkva tér, a zsebtolvajonak a Blaha – ezt már tudjuk. A környéket nem is oly rég pofozták ki és korlátozták le a forgalmat annyira, hogy az ételeket ne benzingőzzel és szénmonoxiddal kelljen fogyasztani. Ekkor lett sétálóutca, bár autók most is járnak, de szigorúan csak rükvercben (?). A Pár Perc Krumpli pedig ezen Ráday utca legendás lakója, tényleg vétek lett volna nem letesztelni.
Az üzlet maga elég kicsi, egy testesebb törzsvendég csak hosszában, kettő csak élére fektetve, három csak lapra szerelve férne be. Bent nem is nagyon lehet enni, a rendelést kivárni sem érdemes – egyrészt mert az olajszag alattomosan bekúszik a kedves vendég ruházatának szövetszálaiba, másrészt mert mint előbb említettem: akkor más nem tud bejönni. Plusz mivel a kaja frissen sül, várni bizony kell. Az utcafronton piros kockás terítők várják a krumplira éhes, csóró tömegeket, ott lehet tömni magad.
A menü nem tartogat sokkoló meglepetéseket: sültkrumpli több méretben, sózva, fűszerezve, reszeltsajtozva; hamburgerek; szószok és ezzel nagyjából vége is. (Az a csirkés saláta nyilvánvalóan alibiből került fel az étlapra, nem is merünk belegondolni, milyen lehet) Ezt a műfajt nem is szabad túlbonyolítani. A mi választásunk az XL tál krumplira esett francia álom elnevezésű mártogatóssal, ami valamiféle fűszeres mustár; illetve emellé én még kértem egy holland burgert is. A következő kép szerintem eléggé magáért beszél, annyit tudni érdemes, hogy a tál, amit négyen sem bírtunk legyűrni, 750 Ft-ot kóstált.
Szakértői vélemény: lévén első "igazi" belga sültkrumplis hely, ahol életemben voltam, összehasonlítási alap nélkül egészen tetszett. A paprikás fűszersó remek ötlet, és bár vannak kisebb feketére égett és nagyobb "nyersebbre sütött" darabok is, minőségre egész jó. Mártogatósból ne vegyetek se barecuet, se fűszeres paradicsomot (előbbi színre és ízre is inkább ketchupos szilvalekvár, utóbbi tésztaszósz ipari krumplikeményitővel), maradjatok a francia mustárnál, az tényleg finom.
A tesztnek itt vége is lenne, és mehetnénk haza felemás tapasztalatokkal, de legalább némi megmaradt pénzzel, de akkor nem beszéltünk még a hamburgeremről. Nem vagyok egy Burger blog, elcsábított a 3-féle sajt és a tartármártás ígérete, és ezek tényleg jók is. A hús viszont az a tipikus fogad-közé-szorulós, seízű, lapos és rákvörös mirelit, amit annak idején a Moszkva téren árultak. Ha külleimleg kéne jellemeznem, a színétől eltekintve leginkább a kerek, parafa lábas-alátéthez tudnám hasonlítani. Amennyiben kicsit is adtok arra, hogy milyen hamburgert tesztek a szátokba, ne. vegyetek. itt.
Konklúzióban nem ajánlanám mindenképpen mindenkinek most és azonnal, az értékelése a sajnálatos hamburger miatt pedig csak két csillag. De ha nem bánod, hogy az ebéded csak krumpliból álljon és/vagy épp meg vagy szorulva, nyugodtan ugorj be. Csak aztán ugorj ki, mert tudod, különben más nem fér be.
Pszt! Szóljunk, ha újabb helyet teszteltünk?
Ha lájkolsz minket Facebookon, előbb értesülhetsz az új posztokról, mint a barátaid. Kattints az instant hipszter-élményért!
Pár Perc Krumpli
1093 Budapest, Ráday utca 1-3.
KRE-BTK, KRE-HTK,
SOTE-GYTK
hamburger
$ - - - -